Rettegett a vonat elé ugró

Kemény küzdelmet folytatott egész életében a horti nagymama, aki az unokájával együtt a vonat elé vetette magát szombaton. Többek szerint ez vezethetett a szörnyű tragédiához – írja a Blikk.

Sok gyötrelemmel kellett megküzdenie a horti nagymamának, aki a hétvégén a vonat elé vetette magát egy vasúti átjáróban Hatvan közelében. Mindenki azt találgatja, miért tehette. Az életének több részletére fény derült, amely az elkeseredését igazolhatja.

A gyámhivataltól rettegett a vonat elé ugró nő Horton

A 49 éves nagymama intézetben nőtt fel, majd fiatalon házasodott, lánya nyitott gerinccel született és egész életét kórházban töltötte.

Anyjának folyamatosan gondoznia kellett őt. Férjével folyamatosan küzdöttek a gyámüggyel, mert nehéz körülmények közt nevelték gyereküket.

Ez a helyzet akkor vált még súlyosabbá, amikor még egy fiuk született, de a nő elveszítette a férjét, és egyedül maradt a problémákkal – írja a Blikk.

A nagymama unokája esetében is attól tartott, hogy a gyámügy végül elveszi a kisfiút tőlük, mert nem megfelelőek a körülményeik a gyerek felneveléséhez. Hétfőn a TV2 Tények című műsorában a gyámügyi hivatal és az anyuka is cáfolta, hogy el akarták volna vinni a kis Benett-et.

– Ennek az asszonynak az egész élete örökös harc volt. Ebbe a több évtizede tartó csatába fáradhatott bele. Mivel a lánya tolókocsihoz kötött, ő járt mindenhova a kicsivel. Természetesen nincs magyarázat Erika tettére, de talán valamelyest árnyalja a képet. Emlékszem, amikor megszületett Benett. Azonnal anyaotthonba szállították őket, hogy ott jobb helyük lesz. Akkor felajánlottam, hogy ingyen lakhatnak a házban – mondta a Blikknek a család egyik ismerőse, Zsolt.

A nagymama élettársa teljesen összetört. A Blikknek azt mondta, hogy nem érti, hogy párja, miért tette, mivel most készültek arra, hogy összeköltöznek.

A lap által megkérdezett szakértő, Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint az ilyen tetteknek mindig vannak előzményei, A nagymama valószínűleg az állandó családi és létfenntartási gondok miatt nem látott más kiutat. Hirtelen felindulásból ránthatta magával unokáját.

Forrás: Origó

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,