Karácsonyt félárván

Így tölti a karácsonyt a félárván maradt hármas ikrek apja

A három babával magára maradt édesapa megsegítésére szervezett gyűjtés még mindig tart. Fábián Tamásnál, a félárván maradt hármas ikrek édesapjánál járt a Blikk. Arra voltak kíváncsiak, hogy telnek majd az ünnepek a gyászoló férfinak, akire 3 kisbaba felnevelése vár.

A riportból kiderül, hogy a 29 éves Tamás kitart, még akkor is, ha borzalmasan nehéz. Családja támogatásával megy előre és családfőként mindent megtesz gyermekeiért, akik jelenleg még az intenzíven vannak, ameddig el nem érik a 2,5 kilós súlyt. Jelenleg másfél kilósak a kicsik. A feleségét gyászoló férfit sorra látogatják kollégái és az elmúlt napokban az őt segítő alapítvány és az adakozók több mint 24 millió forintot gyűjtöttek össze.”Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom Letti anyukájával, abban biztos lehetek, hogy ebben a borzalmasan nehéz helyzetben is mindenben a segítségünkre lesz. Ahogy a barátok, ismerősök, de az ismeretlenek is” – mondta a Blikknek Tamás.

Feleségét, Lettit a szülést követően a HELLP-szindróma súlyos vérzéses szövődményével kezelték, de az orvosok már nem tudták megmenteni. A gyerekek egészségesek: Lénát, Mirát és Milánt minden nap meglátogatja Tamás, aki karácsonykor is szeretne ott lenni a hármas ikrekkel. Bár könnyen lehet, hogy csak az intenzíven lehetséges félórás látogatási időre, de látja majd a babákat karácsonykor is. Az apa azt mondta a Blikknek, hogy a szeretet ünnepe még inkább felerősíti majd Letti hiányát, de a az ikrek és a családtagok erőt adhatnak Tamásnak.

A Blikk megszólaltatott egy klinikai szakpszichológust, aki szerint a tragédia után a következő napok emberpróbálóak lesznek az édesapának.

„A karácsony éppen az összetartozásról, megbocsátásról, családról szól, és sajnos a gyászfolyamattal járó negatív érzelmeket még jobban felerősíti ez az ünnep. Nagyon sok múlik a gyászoló környezetén: ha olykor tolakodónak is érzi egy barát vagy családtag, hogy telefonál vagy meglátogatja a lehangolt szerettét, akkor is a legtöbb időt a gyászolóval kell tölteni! Így biztos támaszt nyújthatnak, főleg az ünnepek alatt” – mondta a lapnak Skultéti-Szabó Katalin pszichológus.

A kicsik, ameddig szükséges, inkubátorban lesznek. Amint elérik a 2,5 kilogrammos súlyt, elhagyhatják a kórházat és hazamehetnek édesapjukkal.

Tamás közben kénytelen volt feladni állását, ezért a Tündérkör Alapítvány gyűjtést szervez neki, melyen tegnap reggelig már több mint 24 millió forint gyűlt össze.

„Tanúbizonyságot tett a magyar nemzet arról, hogy igazi összefogás bizony létezik! Az eddig összegyűlt összeg közel 24 000 000 forintot képvisel, a gyűjtést pedig tovább folytatjuk” – adták hírül tegnap. A napokban egy autós felvonulást is tartanak a ügyért, amelyen Tamás is részt vesz.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/igy-tolti-a-karacsonyt-a-felarvan-maradt-harmas-ikrek-apja/

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,