Nemrég olvastam Magyarország egyik piacvezető hírportálján, melyek a feltétlenül elengedhetetlen „kulcsdarabok” egy harmincas nő megjelenéséhez manapság. A felsorolásban élenjár a bőrdzseki, a jó minőségű kasmírpulóver, az egyenes szabású ruha, et cetera, et cetera, de nem maradhat el a szemránckrém és a gumicsizma sem. Isten bocsássa meg, a cikk olvasása után nem rohantam lélekszakadva feltúrni otthonom rejtett zugait az „alapdarabok” után kutatva. Kerülném a demagógiát, mert valljuk be, ezek mind fontos kellékek a női mivolthoz, de azért vajmi kevesek. Hasonló cikkek dömpingje áraszt el bennünket nap, mint nap, igaz, ezeknek nem is a női lélek megfejtése a célja.
De mégis, mi kell a nőknek?! Azt hiszem, erre a kérdésre nem lehet egyértelműen határozott választ adni, most mégis feldobom a labdát és kísérletet teszek a válaszra.
A mai konzumer, fogyasztó társadalmunk megteremtette a Wonder Womant, a csodásan kinéző, harmincas, önálló, talpraesett nő képét. A reklámgépezet folyamatosan jól csengő, újabbnál újabb szlogenekkel, varázslatos kifejezésekkel bombáz bennünket: megatrend, heppiness, fitness, wellnes, stb. A tökéletes női utópiát a reklámok felhangosítják és különböző fogyasztási cikkeket rendelnek hozzá, amelyeket úgy tüntetnek fel, mint a modern női élet szinte elengedhetetlen kellékeit. (Gumicsizmás ww)
A média a modern nő képét megkérdőjelezhetetlen értékként állítja be. Ebbe az idealizált imázsba illik a nők magas szintű iskolázottsága, nagyléptékű munkabírása, illetve az ebből következő kiemelkedő kereset, mely sikeressé és versenyképessé teszi a férfiakkal szemben a munkaerő piacon. Természetesen – közel azonos arányban ki kell venniük a részüket a család eltartásában is. Mindezt úgy, hogy a gondoskodás, a kedvesség továbbra is a női szerep fontos attribútuma maradjon. A modern nő neveli gyermekeit, szeretetet, gondoskodást, biztonságot nyújt családjának, mint korábban. Ergo mind a modern, mind a tradicionális (az emancipálódás előtti) szerepeknek, elvárásoknak meg tud felelni, akár egy Heroin (angolszász nyelvterületen a Superman női megfelelője). A reklámok folyton azt sugallják, hogy a házimunka és a gyermeknevelés egyedül a nő feladata. Láttunk már olyan reklámot, ahol az édesapa ébred fel a gyermek köhögésére és a célzott köhögéscsillapító beadásával elmulasztja a betegséget?! De az a mosópor reklám is igen ritka, ahol a lelkes apuka megmutatja milyen bámulatosan, ragyogóan tiszta ruhákat tud produkálni a megfelelő mosóporral. (Gumicsizmás ww)
És ha a mai modern nő lehúzott napi 8 órát a munkahelyén, ellátta a családot, leteremtette férfi beosztottjait, akkor ez még mind nem elég! Hiszen okosan, valamilyen divatos étrenddel harcol – lehetőleg paleolittal -, az öregedés, az egészség, és a „minél tovább kívánatosság” frontján is. A „gyengébb nem” már nem is olyan gyenge, emancipálódott. Az újságcikkek alapján tigrisnők – „Megmutatom, hogy sikeres üzletasszony leszek!”, karriernők – „Én hordom a nadrágot!”, új amazonok és háztartásmenedzserek köztünk élnek. Az egykori szüfrazsettek energiái és lelkesedése eltörpül mai modern utódaikhoz képest, akik pikk-pakk megeszik a férfit reggelire. (Gumicsizmás ww)
A nők jelenlegi, túlterhelt helyzetéért azonban igazságtalan lenne kizárólag csak a médiát vádolni, a történelem hosszú és rögös útjából, a számtalan példák közül, csak egyet kiragadva gondoljunk vissza az ötvenes évekre. Nem lehet konkrétan megfogni hol is kezdődött ez a felemás emancipáció, de az tény, hogy a kommunista szellemiség/diktatúra a nőket a munkaerőpiacra irányította, háttérbe szorítva a hagyományos, familiáris családmodellt – apa dolgozik és eltartja a családot, anya a háztartást vezeti és gyermeket nevel. A kommunista propaganda megteremtette a bányásznőket, traktoros hölgyeket, a dolgozó nő ideálját: „úgy lesz jó a termés, ha bölcsőde ápolja a gyermekpalántákat, az asszonyok pedig a növénypalántákat.” Viszont a szocialista ideológia érintetlenül hagyta a családi szerepeket, meghagyva a nőknek – immár napi 8-9 óra hivatalos munka mellé – „hagyományos” feladataik nagy részét is. Nem csoda, hogy a kutatások alapján, a dolgozó magyar nők jóval túlterheltebbek férfitársaiknál. (Gumicsizmás ww)
„Bagdy Emőke (2004) szerint a nők és férfiak napjainkban tapasztalható boldogtalanságának alapvetően a rosszul értelmezett emancipáció az oka. Az uniformizációból, a férfi érték „emberi normává” tételéből következik, hogy a nők átveszik a férfiak szerepét. Az egyenrangúság viszont gyakorlatilag csak a nemi szerepek összemosását jelenti. A fogyasztói társadalom a munkát állítja a középpontba, nemre való tekintet nélkül, mindenki felé elvárás a siker, versengés, és a győzelem. Az anyaság, a család összetartása, a rokoni kapcsolatok ápolása nem képviselnek társadalmi értéket. Mindezek hatására kezd csökkenni a nemek közti különbség, ami egyáltalán nem pozitív hatásokkal jár.”
Emellett tény, hogy a magyar családok túlnyomó része egyszerűen képtelen lenne egy fizetésből megélni, szükség van a női fizetésre. Az amerikai „Született feleség”-beli idill így még jó ideig várat magára. Az is igaz, hogy a mai magyar nő számára fontos az önmegvalósítás, már nem elégedne meg csak és kizárólag a hagyományos női szereppel. Szívesen kilépne időnként a ráosztott tradicionális szerepből. Fontos a családja – jó esetben ez a legfontosabb – , de fontos a munkája, az ambíciói és a képzettsége is. Mi a megoldás, tehát mi kell a nőknek?
A teremtés koronája, A Férfi, akkor sem változik férfi mivoltában és nem csökken az önértékelése, ha segít a nőnek a házimunkában, gyereknevelésben és a mindennapi életben. Tehát mi kell a nőnek? A terhek közös megosztása, például a házimunkák elosztása, hogy ne minden a nőre háruljon. Jól tud esni, ha a vasárnapi ebéd előtt a férfi megy el a piacra, vagy az ebéd után a férj mosogat el. Viszont meg lehet érteni a férfit is, mert hosszú évezredeken keresztül a zsákmányszerzésre lett kondicionálva, valamint arra, hogy az elejtett vadat a nő tegye eléje és szolgálja ki őt. A nők feladata, hogy bevonja, és igazságos munkaelosztásra sarkallja a férfit. A női-férfi szerepek mára kicsit összemosódtak, de a lényeg, hogy egymáshoz illenek, a két fél együtt egész, kiegészítik egymást, az örök szövetségesek, amiben benne rejlik a közös boldogság megélése, de a terhek megosztása és egymás segítése is.
Skuléti-Szabó Katalin
Felhasznált irodalom: Bagdy E., Belső N., Popper P. (2004). Szeretet, szerelem, szexualitás. Sziget Könyvkiadó Bt., Budapest