Attribúciós hiba

Mit nevezünk alapvető attribúciós hibának, mi az attribúciós hiba (más néven megfeleltetési torzításnak) és hogyan befolyásolja az életünket, miként van hatással ránk?

Számtalan forrásból megkapjuk, hogy az egyik legfontosabb dolog a pozitív első benyomás kialakítása. Hiszen egy állásinterjún, a kiszemeltünk megítélése esetében és a társas helyzetekben is hajlamosak vagyunk az első benyomás alapján, gyorsan levonni következtetéseket. Ezeket hívjuk előítéletnek.

Egy visszahúzódó személyről könnyen gondolhatjuk, hogy barátságtalan vagy mogorva, hiszen a viselkedés mögött automatikusan olyan okokat keresünk, amelyek megfelelő magyarázatot adhatnak a látottakra. Ez az alapvető attribúciós hiba. Reflexszerűen próbáljuk értelmezni a környezetünk és mások jelzéseit, olyannyira, hogy saját sikereinket is gyakrabban látjuk a megtett erőfeszítéseink és képességeink eredményének, mint amikor mások teljesítményét kell ugyanabban a feladatban értékelnünk.

Mások és saját viselkedésünk megítélésénél a már meglévő, általános tudásunkat használjuk fel, amely amellett, hogy a kontroll biztonságát nyújtja nekünk, téves eredményekhez is vezethet. Hiszen annak ellenére, hogy mi ismerjük magunkat a legjobban, még sincs garancia arra, hogy minden helyzetben tudjuk, mit, miért gondolunk vagy cselekszünk az adott módon.

Címkék: , , , ,